Elégia a vetkőzésről..

“Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,

vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.

S mint harcos, ha ellenségre talál:

lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.

Öved délkörét oldozd meg hamar:

minden tájnál szebb földövet takar.

Pruszlidat vesd le, olyan feszesen

tapad; más nem lát bele, de nekem

hadd suttogja a susogó selyem

esése, hogy most lefekszel velem.

Fűződre régtől féltékeny vagyok,

de megnyugtató, mikor kikapcsolod.

Oly szép vagy, ha ruhád leengeded:

kibukkanó nap nyári kert felett.

Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy

talpadat nászi templomunk, az ágy.

S le fejdíszed filigrán, csupa fény

hálójával; hajad szebb diadém.

Ily fehér ingben égi angyalok

szállnak a földre; magaddal hozod

azt, mit Mohamed Paradicsoma

ígér nekünk, örök gyönyört, noha

a kísértet is vászoningben jár,

de főleg égnek nem a hajam áll.

 

Engedd szabaddá szeretőd kezét,

hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.

Amerikám! Frissen fölfedezett

földem, melyet bejárok, fölfedek,

aranybányám, országom, hol mohó

kényúr vagyok, egyeduralkodó,

s boldog pionír, miközben sötét

kincseskamrádon ujjam a pöcsét.

 

A lélek úgy teljes, ha testtelen,

s a test akkor egész, ha meztelen.

Az ékszer nem kell, az csak elvakít,

mintha Atlanta kincseket hajít,

s a bolond férfi szeme ottragad

gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak,

ami képkeret, könyvön díszkötés,

amatőr-öröm. De ennyi kevés.

Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell:

a szeretőnek a nő teste kell.

A bűn nem bűn, és itt nem incseleg

az ördög sem. Engedd le ingedet.

Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy

föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok.

 

Mezítelenül is gondoskodom rólad,

vagy nem elég egy férfi takarónak?”

John Donne (Faludy)

 

2014/09/15 | Categories: Csak egy kép, Kultúrális izék, Lopott sorok | Hozzászólás