YOLO !
Tudom persze, hogy a nem macska ember csak egyszer él.
A következő két napban el meg kimaradok majd.
48 órát talpon lenni az én koromban, az már kísértésnek számít, hogy úgy mondjam.
Így jöttek ki a dolgaim. Holnap Pestre megyek majd, és szombaton az első vonattal
pedig egy erdőbe onnan.Ennyi eső után érdekes lesz a napom, már előre látom.
Azt hiszem a hétfő riaszt már most is legjobban.
Csak azt tudnám legalább, hogy mennyi cuccal kell holnap elindulnom..
Ebben a kagylóban is hallani lehet a tengert ?
(ami persze a saját vérnyomásunk zúgása.)
De kagylókat miért csinál valaki bronzból ekkorára ?
Ma az esővel keltem..
Az esőcseppek megvártak reggel engem.
A folytatásról inkább szót sem ejtek.
Szürkeség és nem izzasztó meleg.
De most az előbb elnéztem délre, és
nem akartam hinni a szememnek.
A felhők a távoli dombokat nyalogatják.
Mert foszlányaik most a földig leérnek.
Egy másik Kerényi..
aki amúgy Mr Sultan, sokat dolgozott azon hogy pontosan összeillessze a jelennel a múltat.
Szerintem jól is sikerült neki.
Nekünk nem mondta senki, hogy ne cseszd el !
És azt lehet hogy mondták: Sok szerencsét,
de hozzá nem tették a végére, hogy szükséged is lesz rá.
Szükség az volt, van és lesz is, de sosem volt igazán szerencsém.
Ócska régi pénz is képviselhet értéket..
Thornhillék kitalálták a módját hogyan, simán kifaragják..
Valaha utaztam még..
olyan vonatokon, amit egy vén gőzös húzott pöfögve.
Nem csak párszor és akkor még nem hívták azokat nosztalgiajáratoknak.
És rémlik még a kép meg a hang, ahogy rám szóltak ha kihajoltam.
” Ne hajolj ki az ablakon te gyerek, mert belemegy a szikra a szemedbe! ”
Mert mindig is tudtuk, hogy a leszbipornók..
csak megrendezettek és mind hamisak.Megnézették néhány
csajjal is ugyanazt a filmecskét.
Arra pedig a lányokat kedvelő lányok egyformán reagálnak.
Ki a szerencséjét nem bízza a véletlenre..
Pedig ha hinnél benne,
elég volna egyetlen lyukas érmecske..
Legutóbbi hozzászólások