Egy órán át törtem a fejem legalább..
hogy hívták még 80-ban ezt a lányt..
Csak a fehér nyuszik aktualitása miatt.
Az egyetlen szervünk..
ami bármikor képes minket elaltatni az, ha a tele a has..
Hát csak emésszetek, a legfőbb bajom most nekem is az..
Akinek a torkát nem égette még..
meglepődnél, ha csak simán lenyelnéd..
a 80 fok még iható állapot.
Napsütés nélkül is legyen meleg a Húsvétod.
Titokban megjelenik azért az a másik kép..
amikor a nő felső bokáját egy férfi válla támasztja alá épp..
Nem nyúl ez..
csak egy vombat.
De miért is szarik ez kockásat.
A tudomány szerint , hogy el ne guruljon, amit lerak.
A vombatok kiszárított ürülékéből Ausztráliában papírt gyártanak.
Hangulatok és szösszenetek..
– Tegnap még rácsörögtünk Anyámra.
Halkan szólt a telefonba.
Közölte velünk, hogy a templomban van.
És egy órán át Ő őrzi most éppen Krisztus koporsóját.
Ami sosem volt, arra hogyan lehet egy hagyományt építeni ?
Megbeszéltük már régen, hogy egymást sosem nevetjük ki.
A hitét nem lehet senkitől sem elvenni.
De attól még a mosolyt néha nem tudom eltakarni.
– Hajnalban arra riadtam, hogy nem tudom miért..
Ilyenkor az ember számba veszi az okokat.
Inni kell, ha szomjas vagy és vizelj, ha a a hólyagod keltett fel.
Aztán lassan beszűrődnek különféle panelbeli hangok .
Hallod, hogy a szomszéd egy nagyot krákog, azt köp egyet a budiba,
majd lehúzza és hihetetlen energiával az ajtót becsapja.
Te meg ránézel az órára és nem ér fel az agyadig, hogy át még direkt nem állítottad .
Mert az akkor még 04:50 -et mutat.
-Aztán nehezen visszaalszol és egyszer csak csörren valami.
Magadban szidod azt a barmot, aki felhúzza a vekkert ilyenkor .
És tapogatod a semmit, hogy lenyomd a hangot.
Másodpercek múlnak, mire ráébredsz, hogy a telefon az.
És a vén haver köszön benne éppen kellemes ünnepet.
Magam mondtam neki még régen, hogy én mindig korán kelek..
Kérdezte még azt is, hogy néztem e a Madár meccset.
Néztem bizony és már sejtettem előre, hogy annak rossz lesz a vége.
Annyi pénzért, amiért tán lelőnek egy miniszterelnököt,
ne bokszoljon az ember, ha orosz az ellen.
Mert nem minden ottani gazdag Ciprusra vitte a pénzét,
van aki éppen a bokszba fektette.
Nem azt a meccset nézték a bírák amit én.
Aztán egyszer csak megfordul a fejben, hogy mindezt azért kapod, mert magyar vagy.
Népszerűségünk egyre inkább “töretlen és határtalan.”
Mert ezzel a filmecskével ma újra találkoztam..
Kevés élményünk maradt, amiért az életet szépnek találjuk.
Ez az egyik olyan.
És ha minden napod olyan ?
Bár olvastam, hogy ha az élettől csak a citrom jár feléd,
használd fel mind, és csinálj belőlük limonádét..
Mielőtt elfelejteném..
Kellemes Ünnepeket kívánok mindenkinek..
Meztelen ábécé..
Valaki ( egy görög Anasztázia) megpróbálta legalább, hogy nedves testek körvonalaiból egy üveg mögött
létrehozza ezt.A teljes készletet nagyban Itt találod meg.
Mondjuk csak azért ismerem fel a nevemet benne, mert én raktam össze.
Az utolsó havat,..
mi március végén még a nyakunkba szakadt,
az eső most olvasztja végleg fel.
Ha az átokszavakat halkabban mondanád, és ha figyelnél kicsit,
akkor meghallanád a halk sóhajt , mit a tó felől egy szellő hozott el.
Örülnünk kellene simán csak annak, hogy a nyáron lesz mégis itt strand.
A melegre és napsütésre pedig csendben csak várnunk kell.
Nem szólnám le más népek vallását és ünnepét..
de ha engem vízzel locsolnának és le színes porral szórnának,
valószínűleg csak mocskosul dühös és nem boldog lennék.
Indiában másnak örülnek az emberek, így van ez rendjén.
Legutóbbi hozzászólások